Termékek Menü
0

FRISS HÍR - Hódosi Sándor 50

A Honvéd "Aranynégyesének" kiválósága Hódosi Sándor ma 50 éves!

Az olimpiai bajnok Hódosi Sándor a nyáron olyan váratlanul érkezett vissza Magyarországra, amilyen váratlanul 18 éve elment, miután szintén váratlanul abbahagyta a kajakozást. Hódosi ma egy houstoni sportbár general menedzsere. Kajaknégyesük kedden 25 éve nyert olimpiai aranyat Szöulban.

Hódosi 1988. október elsején Szöulban a győztes férfi kajaknégyes tagja volt, 22 évesen lett olimpiai bajnok, és 24 évesen már visszavonult. Magyarországról is elment, tizennyolc év után láttuk ismét, amikor a nyáron hazatért.

Gyors visszavonulás

Vitray Tamás egy tavaly januári tévéinterjúban mutatta be Hódosi Sándort. Felidézte: Szöul előtt formaruhát sem vettek róla, annyira biztosak voltak benne, hogy nem juthat ki az olimpiára. „Fülbevalós strici a válogatottban, ezt is írták rólam a sportlapban” – emlékezett vissza. Amikor egy évet szeretett volna kihagyni, nem lehetett, az 1990-es vb-négyesből kikerült, a tízezer méteres távot lemondta. A 91-es országos bajnokságon már el sem indult.

A Honvéd kajaktelepén találkoztunk vele, ahová mindig hazatér, és ahol ma is mindenkit név vagy becenév szerint szólít, otthonosan mozog. „Nagy időutazás ez nekem, azt hittem, ez a bázis már nem is létezik, de amikor tavaly voltam itt, felismertek. Igazi VIP-vendég vagyok, meg a Honvédnál is, az uszodában pénzt sem kérnek tőlem”.

Szöul, 1988. október 1. Az olimpiai bajnok aranyérmes férfi kajak négyes: (b-j) Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila a győzelmi dobogón
Fotó: Németh Ferenc / MTI

Hódosi hazatérésének egyik oka, hogy a nagyobbik lánya Magyarországon szeretne élni. Hosszabb időt tölt Budapesten, míg a felesége és a kisebbik lánya Floridában maradt. Élete első felnőtt érmét 1987-ben, Duisburgban szerezte, tízezer párosban, Csipes Ferenccel harmadik lett. Úgy emlékszik, vigaszdíj volt az a bronz, bár különösebb dicséret egy bronzért akkoriban sem járt, hiszen akkor is erős volt a csapat, és megszokott volt a győzelem.

Augusztus végén, a duisburgi világbajnokságra is elment

„Amikor Duisburgba megérkeztem, mintha a rég látott vidéki házhoz, vagy nyaralóhoz mentem volna. Akikkel nyelvi nehézségeim voltak még versenyzőkoromban, velük most már könnyen és gördülékenyen tudtam beszélni. És akkor odajött hozzám Kammerer Zoli, a jelenlegi aktívak közül a legeredményesebb versenyző, és azt mondja nekem, hogy a 89-es győzelmem Ábrahám Attilával minden idők legnagyobb versenye volt. Majdnem kiestem a cipőmből”.

Azt mondja, persze sejtette, hogy egy olimpiai bajnoki címmel nyomot hagyott, belevésték a nevét a márványba, „de hogy egy ilyen képességű versenyző így fogadjon, arra nem számíthattam”. Már csak ezért megérte elmennie a városba, ahol mindig is szeretett versenyezni.

A 89-es győzelem oktatófilmbe illett, „mert az új-zélandiak elkezdtek menni az elején, hatalmasat segítettek nekünk ezzel, hogy kivettek a nagy bolyból, és mivel pontosan tudták, hogy ők nem fogják bírni a végét, ellenben mi igen, megnyerették velünk a versenyt.”

Ez az arany persze nem annyira ismert, mint az olimpiai. A 87-ben vb-győztes egység két tagja (Fidel László és Kovács Zoltán) kiesett a négyesből, a két titán, Ábrahám és Hódosi került a helyükre. Csipes, a vezérevezős és vezérkos kezdeményezte a váltást, a két rutintalan versenyző pedig bevált.

Hódosi elsőként sportpszichológusi segítséget is kért, a mai napig nagyon hálás Bíró Gyulának, aki foglalkozott vele, mert megtanította a rövid távú aktív pihenésre, a relaxálással pedig rövid idő alatt meg tudott újulni.

„Abban az évben kilencszer voltam doppingvizsgálaton, annyira nem hitték el, hogy jó lehetek. Pedig csak Angyal Zoltán módszereivel, és az ő falkataktikájával készültünk fel. Nem volt olyan pillanat az edzésen, hogy ne versenyeztünk volna, húztuk egymást felfelé, mindenki jobb és gyorsabb akart lenni a másiknál. Nemcsak ezren, már ötven méteren is. Általában ezer métereket eveztünk, de azt tényleg egytől-egyig ezerrel. Hát hogyne fejlődtünk volna. Ennyi volt a titok.”

Lehetségesnek mondja, hogy nem edzett többet, mint a társak, és ez másokat bosszanthatott, de ez a falkaszellem sokat kihozott belőle. „Emellett, úgy látszik, volt bennem valami kis plusz, ami a többiek fölé emelt. Lehet, hogy a vízfogás volt az. Szokás mondani, hogy valaki a kajakra született. Az biztos, hogy én mást nem próbáltam ki, a tragikus autóbalesetben meghalt nagybátyámmal kajakozni akartunk. Angyal Zolinak jó szeme volt, hogy kiválasztott, mert a százból, akik kezdtünk, ketten maradtunk Csipes Ferivel”.

A magyar bajnokságon száguldott a hajó alattuk, az olimpiára is favoritként érkeztek, a keletnémetek és a szovjetek voltak az ellenfelek. Egy váratlan esemény, Csipes egyéni kilencedik helye azonban felborította a napirendet. Két órájuk volt, hogy rendezzék a gondolatokat.

„Amikor láttam, hogy 750-nél első, hátra is fordultam, biztos voltam benne, hogy megnyeri. Aztán kilencedik lett, elfogyott a végére. Hát nem csattantunk ki az örömtől. Bent az öltözőben nem volt vérszerződés, de amikor láttuk a leengedett Ferit, valahogy felmelegítettük. Talán a tüzet is visszahoztuk. Nekem és neki volt a legtöbb veszítenivalónk, mert Gyuzsó már egyéniben nyert, Attilának is volt egy bronza. Csak azt tudtam, bármi rosszul sül el, akkor azért én leszek a felelős, a nagypofájú, aki bekerült. Általánosságok jutnak eszembe, azokat mondtuk neki, alátesszük a hajót, nyomjuk majd hátulról, ne aggódjon."

Ez is jelzi, hogy ez a csapat nagyon összetartó volt, egy nagyon zárt közösség. „Ulti, foci, mozi, mindent együtt csináltunk, nemcsak az edzést. Mindenki egyért, de egymásért is tettük, ami csak úgy mehetett, hogy egymásban is bíztunk. Tudtuk, hogy erősek vagyunk, jól felkészültünk és a taktikánk is remek, hiszen a magyar bajnokságon remek időt mentünk.”

Korszakos időt kajakoztak

Hódosi nagyon kíváncsi lenne, hogy a mai technikával, a mai hajókkal és lapátokkal mire mennének ők négyen. „2:54 alatt tudtuk teljesíteni a távot, pontosan tudom, hogy a kajakban változhat a szél, de ezzel az idővel még ma is lehetne keresnivalónk. Örülnék, ha valaki egyszer megcsinálná számítógéppel, hogy mire lennénk most képesek, nyilván a mostani edzésmódszereket nem lehet bekalkulálni. Ez a kérdés komolyan foglalkoztat, izgat”. Londonban és Pekingben 2:55-tel nyertek, 2004-ben a magyarok, Storczék, 2:56-tal.

Emlékezetes, Vitray azt mondta a közvetítésben: nem lehet képet alkotni, mekkora az előny, mert akkor éppen rossz szögből mutatták a mezőnyt, de amikor meg lehetett állapítani a valós különbséget 750-nél, akkor biztos volt a győzelem.

„So, akkor már képet lehetett alkotni, mert már elmentünk egy hajóval, nem aggódtunk. Tizenegy méter előnnyel már nem lehet baj, csak ha valakinek eltörik a lapátja, de azért is én lettem volna a felelős, vagy ha éppen derült égből villámcsapás jön, azért is” – mondta fanyaron. Féltávnál is éreztük, jó helyen és jó erőben vagyunk, és akkor még csak nem is adtunk bele mindent. A folytatásra nem lehetett gond, ha tartalékolva is vezetünk. Célba értünk, a lapátomat a magasba emeltem, de akkor nem ugrik be, hogy mit mondtam, de az biztos, hogy én voltam az első a hajóban, aki megszólalt. Aztán a parton hangzott el az emlékezetes mondat, három év cumi végre összejött. A kenus Szabó Attilának pedig annyit mondtam, látod, szomszéd, összejött. Bazdmegoltam is, sajnálom.

A dobogón élvezte a pillanatot, és sajnálja, hogy olyan rövid ideig tartott. „Igyekeztem élvezni, hiszen mégsem a villamosszékhez vittek, de felfogni csak később tudtam. A hazatéréskor például. Az értéke pedig akkor lett szembeszökő, amikor a bevándorlási papíroknál az extraordinary rovatba beírtam, hogy olimpiai bajnok vagyok. Vagy most a Balatonnál, amikor egy férfi azt kérdezte, meg tudnám-e várni őt délután ötig, mert ha igen, a feleségét otthagyva a törülközőn, autóba pattan és visszajön, mert hiányzik neki az aláírásom, miközben van neki jó tízezer. Hát ebben iszonyatos emóció van."

Amerikában él, ahol büszkék rá, mert a hatmilliárd emberből ötszáznak sikerül egy évben olimpiát nyerni. „Ott éltetnek, mert még olyannal is ritkán találkoznak, aki olimpián volt. Itthon viszont látom, hogy jelent valamit a nevem, a közvetítés, hogy kötődnek egy aranyhoz, mert a tévé előtt ültek és szurkoltak. Ezzel itthon halhatatlan vagyok, és ez nagyon nagy szó”.

Az élsport utáni hányattatására többször használta „a megütött a realitás” kifejezést, és távolról indított, a szocialista sporterkölcstől.

„Szerencsések lehettünk, mert a szocialista sport nagy szponzor volt. Ha később születek, a szüleim nem biztos, hogy tudtak volna sportoltatni. Sokat kaptunk. Bár szerencsétlenek is voltunk, hogy az olimpiai arany utáni 250 ezer forintos jutalom csak egy használt Fiat Ritmo-ra futotta, míg most azért meg lehet alapozni egy egzisztenciát vele. Akkor nem lehetett, akkor még nem volt járadék sem, akkor Gedó György kénytelen volt kimenni a Hősök terére cipőt pucolni, hogy felhívja magára a figyelmet.”

Ő más utat választott. „Megpróbáltam túlélni valahogy. Autókkal foglalkoztam. Nem törvénytelenül, a kiskapukat kihasználva. Megpróbáltam, milyen az üzlet. Láttam, hogy sok nagy bajnoknak nem sikerült, de próbáltam a hibákból tanulni. Mindig elmondom: nem köröztek. Amerikában hivatalos belépési papírokkal érkeztem, bevándoroltam, amerikai állampolgár is vagyok. Ha köröztek volna, nem engednek be. Nem tűntem el azért teljesen, de tény, tényleg csak a csapattagok tudtak rólam."

1994-re tehető távozása – szinte egyik napról a másikra utazott el – szerinte már lerágott csont, nem akart beszélni róla, mert már minden megjelent ezzel kapcsolatosan, pletykákat pedig nem szeretne cáfolni.

És hogy jó élete volt-e Amerikában?

„Az biztos, hogy borzasztóan kalandos. Volt, hogy 800 dollárért vettem autót, de volt, hogy 100 ezer dollárért. Volt, hogy negyven dollárért mostam fel a garázst, volt, hogy ablakmosást is vállaltam, de volt, amikor éppen jól ment a sorom, és alkalmazottaim is voltak. Most egy houstoni sportbár general menedzsere vagyok. A válság azért megzuttyantotta az amcsikat, ezt naponta láthatom.”

„Egy funny sztori. Bár lehet, hogy a bizarr jobb szó. Most, hogy hazajöttem, pár autóüveget befóliáztam – a nővérem hintette el, hogy ebből élek kint –, legalább felhasználtam, amit kint tanultam. Két óra alatt pedig kerestem 15 ezer forintot, az nem annyira rossz órabér. A munka pedig egyáltalán nem szégyen.”

Nem gondolja, hogy hibázott, amikor korán kikerült a sportolói burokból, most is belevágna az amerikai kalandba, még ha meg is próbálta az élet, volt, hogy csak egy paradicsomot őrizgettek a hűtőben három hétig, annyira szegények voltak. „A kislányom imádta, mi pedig nélkülöztünk, csak nézegettük, ha ő megkívánja, akkor megkaphassa. Három hétig vagy csirkeszárnyat ettünk, vagy paradicsomos tésztát.”

Legvégül azt kérdeztük, mire a legbüszkébb az elmúlt húsz évben. Kicsit gondolkodott a válaszhoz.

Hogy megálltam a helyem, pedig eleinte egy kukkot se tudtam angolul. Büszke lehetek az elmúlt 20 évben a családomra. A feleségem például három képesítést szerzett Amerikában. Büszke vagyok, hogy sohasem hagytam cserben őket. És szerencsére a honvágy sohasem gyötört, másokkal ellentétben én nem ölelgettem fotókon a Lánchidat. Nem is sírtam. Figyuszka, a sport megtanított arra, hogy ne adjam fel. Tartás és tűrés. Megmutattam, hogy nem elérhetetlen jól élni Amerikában, de azt már oly sokan megmutatták előttem. Volt, hogy fejjel mentem a falnak, de második nekifutásra már megnéztem, hol gyengébb a fal. Vagy esetleg, hol van vége. Időközben pedig vitt az élet, nem akartam hazajönni. Nem is nagyon tudtam. Amikor a nagylányom már iskolába járt, nem volt annyira könnyű váltani. Most, hogy már 20 éves, minden más. Szívesen jövünk Magyarországra. Ő itt szeretne tanulni. Azt még nem tudja, hogy itt vannak évszakok, és lesz majd mínusz 15 télen, akkor már nem biztos, hogy annyira lelkes lesz, hogy itt szeretne maradni, nem pedig Floridában. Úgy tervezem, a télen vissza is megyünk a feleségemhez és a másik lányomhoz. Ja és büszke vagyok, hogy magyar vagyok, és bárhol is járjak, mindig büszke magyarként fogom tenni.

Forrás: Index

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK