Termékek Menü
0

FRISS HÍREK - Amatőr úszóbajnokság a Honvédban

A Budapesti Honvéd Sportegyesület uszodájában rendezték meg a Magyar Honvédség amatőr úszóbajnokságát november 18-án, pénteken. A rendezvényt dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese nyitotta meg.

Megnyitóbeszédében dr. Orosz Zoltán altábornagy emlékeztetett azokra a feladatokra, amik a Magyar Honvédség előtt állnak. Kiemelte, hogy meghatározó és első számú feladattá vált a határvédelem, amely kihatással volt az úszóbajnokságon való részvételre is. A verseny azonban mégis különleges alkalom, ugyanis az idei fizikai felkészítéseket segítő sportrendezvényeket le kellett mondaniuk. „Az, hogy ennek ellenére mégis megrendezzük a Magyar Honvédség Amatőr Úszóbajnokságát, elsősorban a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének és a Budapesti Honvéd Sportegyesületnek köszönhető” – fogalmazott. „Örülünk annak, hogy a feladatok ellenére ennyien is el tudtak jönni, és itt vannak. Mindenkinek jó sportolást kívánok, jó versenyzést!” 


A rendezvény megnyitóján jelen volt dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi és Sportintegrációs Osztályának vezetője is. Az úszók elrajtolását követően az ezredes a Magyar Honvédség nyugalmazott vezető testnevelői kíséretében megkoszorúzta a 68 évvel ezelőtt megalapított Honvéd Sportoktatói Tanfolyam előtt tisztelgő emléktáblát.

forrás:www.honvedelem.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK