FRISS HÍREK – Csipes Tamara anyai örömök elé néz!

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara a Budapesti Honvéd Sportegyesület olimpiai bajnoka!

Dunavarsányi edzőközpontból érkezett a hívás Csipes Tamarától – Tamitól -, hogy anyai örömök elé néz!

„Párommal a Riói Olimpia után leültünk és megbeszéltük, hogy talán érdemes volna a gyerekvállalással megvárni még egy olimpiai ciklust. De amit isten ad, azt el kell fogadni, amúgy is mindketten vágytunk már rá – és így 27 évesen az olimpia előtt 3 évvel úgy érzem még bőven belefér a gyermekvállalás. Ha minden jól megy, akkor akár már 2018-ban a nyári világversenyeken vissza is térhetek. Bízom abban, hogy négyes társamhoz – Fazekaz-Zur Krisztinához – hasonlóan tudok majd visszatérni a magyar és a világ élmezőnyébe és ott lehetek majd Tokióban ismét a magyar csapathajóban!

Természetesen nagy az öröm a családban – párom, édesanyám és édesapám (Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozó, a BHSE vezetőedzője – szerző) – is mindenben támogat.

Külön köszönöm Horváth Gábornak a BHSE kajak kenu szakosztály vezetőjének és Gergely Istvánnak a Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökének, hogy megértéssel és szeretettel gratuláltak döntésemhez és mindenben támogatnak Bennünket!”

Természetesen megkérdeztük Horváth Gábort is, mit szól a hírhez? „Egyik szemem sír, a másik nevet – kezdte mondandóját:

„Tamara ideiglenes kiesése sajnos EB és VB aranyakban mérhető ebben az évben, hiszen egyesben, párosban és négyesben is jó eséllyel indulhatott volna a BHSE versenyzőjeként az idei világversenyeken, de apukaként szívből kívánok egészséget és boldogságot, nincs nagyobb öröm mint, a „Honvéd Nagy Családjába” születendő kisbaba érkezése. Reméljük, hogy nagypapájának és anyukájának a nyomdokaiba lép majd és mindazt Honvéd színekben teszi meg!

Budapesti Honvéd Sportegyesület
Tel: +36 1 791 1555
E-mail: honved@honved.hu

Sajtóinformáció:
Bartók Miklós
marketing és kommunikációs vezető
Tel: +3630 9303729
E-mail: bartok.miklos@honved.hu


Csipes Tamara

(Budapest, 1989. augusztus 24. –) olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kajakozó. Édesapja Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozó, édesanyja Orosz Andrea válogatott úszó.

Gyermekkorában úszóként kezdett sportolni. 2000-ben váltott át a kajakozásra. 2003-ban 2 aranyérmet nyert az Európai olimpiai reménységek versenyén. 2004-ben ifjúsági Európa-bajnok, 2005-ben ugyanebben a korosztályban világbajnok lett. A következő 2 évben is több aranyérmet szerzett a korosztályos világversenyeken.

2009-ben indult élete első felnőtt Eb-jén, melyen kétszer nyert ezüstérmet. A következő évben két világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet szerzett. 2011-ben kétszeres Európa-bajnok lett. Az olimpiai csapatba nem tudott bekerülni.

2012 októberében nyilvánosságra hozta, hogy a továbbiakban ausztrál színekben kíván szerepelni. Ehhez a magyar szakszövetség, majd a nemzetközi szövetség sem járult hozzá.[ 2014 februárjában bejelentette, hogy a továbbiakban magyar színekben, a Honvéd versenyzőjeként fog versenyezni.

A 2014-es gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságon K2 500 (Szabó) és K1 1000 méteren aranyérmes volt. A 2014-es gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon K2 500 méteren (Szabó) arany-, K1 1000 méteren ezüstérmet szerzett.

A 2016-os gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságon K4 500 méteren (Szabó, Kozák, Fazekas-Zur) lett első. Az olimpián a kajak négyes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara összetételű csapat tagjaként 500 méteren olimpiai bajnokságot nyert, így édesapjához hasonlóan ő is olimpiai aranyérmes lett.

forrás: wikipédia

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK