FRISS HÍREK – Honvéd sportolók sikerei a Maraton OB-n

Az év utolsó bajnokságának négy számából három aranyat és egy ezüstöt hoztak haza Gál Géza és dr. Urbán Ákos tanítványai. A 30. alkalommal megrendezett SPAR Budapest Maratonon a hölgyek közt Merényi Tímea, a férfiaknál Soós Dániel szakította át elsőként a célszalagot. A Budapesti Honvédhoz került a női és a férfi maratonfutó bajnoki cím is. Ez a duplázás csak egyetlen klubnak sikerült – a Csepel SC 1982-ben ért el hasonló sikert.

Nem volt könnyű dolga egyik bajnokunknak sem, hiszen a kellemetlen, szeles idő és a sok kanyarral-emelkedővel tűzdelt pálya mellett a szám címvédőivel is meg kellett küzdeniük. Timi 32 kilométernél érte utol, majd hagyta le a már olimpiai szintidővel rendelkező Simona Staicu-t, ezzel 2012 után ismét győzni tudott. 2 óra 45 perces idejével nem csupán élete legjobb eredményét érte el, de igen közel került a riói kvalifikációs szintidőhöz is.
Soós Dániel miután a tavalyi győztes Nagy Tamást már 26 kilométernél maga mögött hagyta,nagy csatát vívott a Vasas fiatal tehetségével Jenkei Péterrel, akit végül 2 kilométerrel a cél előtt sikerült leszakítania. A klasszikus távon 38 év után (1977, Sinkó György) született ismét Honvéd győzelem.

A csapatversenyt illetően hölgy versenyzőink folytatták fantasztikus győzelmi sorozatukat, 2012 óta nem találnak legyőzőre. Merényi Timi mellett ezúttal Hornyák Zita és Szarka Eszter állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.
A férfiak közt a Félmaratoni OB után ismét ezüstérmet szerzett a Soós Dani – Khoór Bence – Rajnai Tamás összeállítású trió.

Gratulálunk versenyzőinknek és edzőinknek a kiváló szerepléshez!

Csak a Honvéd smiley

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK