Termékek Menü
0

FRISS HÍREK - Interjú Marosi Ádámmal és Kállai Ákossal

Az utánpótlás-nevelő munkától Marosi Ádámig – beszélgetés Kállai Ákossal, az öttusa szakosztály igazgatójával

  • Több sportágban, így az öttusában is, az év vége viharosra sikeredett. Milyen előjelekkel vág neki a szakosztály az új, olimpia utáni ciklusnak?
  • Szakosztályunkban jelenleg alapvetően építkezés zajlik, ugyanis Marosi Ádám mögött nagy az űr. Ádám az egyedüli felnőtt versenyzőnk, ő a zászlóshajónk – válaszolta Kállai Ákos világbajnok öttusázó, szakosztály-igazgató.
  • Hol tart most az építkezésben az a szakosztály, amely egykor olimpiai és világbajnokok sokaságát adta a sportágnak?
  • Létszám és minőség tekintetében is elégedettek lehetünk. Uszodánk kapacitásának a maximumát kihoztuk, már nem férnének el többen a medencében, és egyre ügyesebbek a gyerekek. Több klubbal együttműködünk, ahonnan folyamatosan érkeznek tehetségek, és a saját nevelésű utánpótlás is kezd beérni. Egy-két év múlva várhatóak az igazi eredmények, ám Szép Balázs már most is hallat magáról: 2015-ben korosztályos Európa-bajnok volt, az idén pedig negyedik lett az ifi Eb-n. Fizikai adottságai kiválóak, és a technikai számokban is fejlődik. Két éve kidolgoztunk egy programot, melynek keretében a XIII. kerületi iskolák heti egy testnevelés órájukat klubunkban tartják, ettől is azt várjuk, hogy minél több gyermek marad nálunk. Meg kell jegyeznem, nagy kérdés, hogy a sok jelentkezőből hányan maradnak meg a sportban. Be kell látni, hogy ma már a sport nem jelent akkora vonzerőt, mint évtizedekkel ezelőtt, sok minden más elvonzza a gyerekeket. Az a feladatunk, hogy megszerettessük a mozgást és a szakosztályt minden érdeklődővel, és akkor hamarosan új Martinek Janik, Fábián Lacik és Marosi Ádámok sikereinek örülhetünk.
  • Az olimpiai bronzérmes, világbajnok Marosi Ádám az utóbbi időben, bármilyen fájó is kimondani, nem az eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, a riói szereplése is gyengébb volt a vártnál.
  • Pedig Ádám nem felejtett el öttusázni! Sajnos, az utóbbi három és fél évben világversenyeken a riói 12. helye volt a legjobb helyezés, ám ennél ő jóval többre képes, amit nem tudott kihozni magából.
  • Mi lehet ennek az oka?
  • Több oka lehet, amire saját magának kell rájönnie. Tény, hogy 2013-ig nemcsak a szakosztály-igazgatója voltam, hanem a lövő-és koordináló edzője is. Akkor azonban elváltak útjaink, igaz, a szakosztály vezetőjeként minden kérését teljesítettem, de a szakmai munkájába nem szóltam bele. A riói olimpia után sok minden átértékelődött, és leültünk Ádámmal, valamint futóedzőjével, Serfőző Sándorral, hogy megbeszéljük a jövőt. A három és fél órás beszélgetés végén új alapokra helyeztük a közös gondolkodást és munkát, mert mindhármunk számára az a legfontosabb, hogy Ádám újra sikeres legyen.
  • Mi lesz más ezen túl?
  • A régi utat nem lehet járni, mert a számok bizonyítják, hogy az hova vezetett…Ezentúl újra ott leszek a versenyeken, és amiben tudok, segítek. A felkészülésében koordináló szerepkört töltök be, vagyis egyik számért sem én leszek a felelős, viszont az egyesületen belüli szakmai vezetőként véleményezhetem a munkáját. A lényeg, hogy elengedjük a múltat, új alapokról folytassuk tovább. Az olimpia után Ádám nyaralt, pihent, bízom benne, túl tud lépni a riói csalódáson. Edzőivel és az új szövetségi kapitánnyal is egyeztetjük majd a feladatait, a programját.
  • Az egyeztetésnél azt is figyelembe kell venniük, hogy Ádám hivatásos katona is.
  • Valóban, és ebben a „szerepében” is számítunk rá. A jövő évi, novemberi katonai mezeifutó-világbajnokságot szeretnénk beépíteni a programjába, a 2018-as katonai öttusa-világbajnokságon pedig újra a régi Marosi Ádámot akarjuk látni, és akkor a sikerek sem maradnak el.

Marosi Ádám: Új korszak előtt

„Jól érzem magam a Honvédban, úgy érzem, sikerült lezárni a múltat, új korszak kezdődik az életemben” – fogalmazta meg tömören a véleményét Marosi Ádám, a BHSE első számú öttusázója, olimpiai bronzérmes, világbajnok versenyző. „Mindent hosszasan és alaposan átbeszéltünk Kállai Ákos szakosztály-igazgatóval, és mivel közös a célunk, vagyis hogy minél jobb eredmények szülessenek ebben a nagy múltú szakosztályban, új alapokra helyeztük a további négyéves munkát. Alapvetően fontos, hogy jól érzem magam a Honvédban, és bízom benne, az a tény, hogy új alapokra helyeztük a szakosztály és a köztem lévő kapcsolatot, minél előbb meghozza gyümölcsét, a sikereket.”

A katonai egyenruháját mindig büszkén viselő sportoló az egyesület mellett a katonaságnak is sokat köszönhet.

„Több mint négy éve stabil hátteret biztosít nekem a katonaság. Szeretnek, bíznak bennem. A hivatásos katonai lét olyan keretet ad az életemnek, amilyennel nem sok sportoló büszkélkedhet”.

Készítette: Füredi Marianne

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK