FRISS HÍREK – Simicskó Istvánt választották a BHSE társadalmi elnökévé

Simicskó Istvánt választották a BHSE társadalmi elnökévé

Egyhangú szavazással a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) társadalmi elnökévé választották dr. Simicskó István honvédelmi minisztert május 26-án, a szervezet éves küldöttgyűlésén.  A csütörtöki ülésen a honvédelmi miniszter elmondta: a tárca és a honvédség szorosabbra fűzi a kapcsolatot az egyesülettel, ami  mindenkinek előnyére válhat.   Simicskó István szólt arról is, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek az olyan sportokra, amelyek jobban kapcsolódnak a honvédséghez: ezek között megemlítette a küzdősportokat, a lövészetet és az öttusát. Kifejezett cél az is, hogy a honvédség sporton keresztül nyisson a társadalom felé. „Ez egy nehéz feladat, de nem lehetetlen” – hangsúlyozta. A tervek között szerepel egy honvédelmi sportszövetség létrehozása, amelynek keretében – a toborzást és sportot összekötve – programokat szerveznének országszerte.

Imre Géza és Szabó Gabriella az év felnőtt sportolói, míg Szép Balázs fiatal öttusázónk érdemelte ki a legjobb utánpótlás versenyző címet 2015. évi eredményeik alapján.

Az év edzője Dancsházi-Nagy Tamás a BHSE kiváló mestere!

Nem kellett a  Honvéd elnökségének sokat gondolkodnia, kire adja voksát, hiszen Imre Géza moszkvai egyéni elsősége, míg Szabó Gabriella csapatvilágbajnoki arany és ezüstérme ismét a legjobbak fölé emelte az egyesületi rangsorban őket, míg Szép Balázs Európa-bajnokságon való triplája (egyéni, csapat, váltó) alapján kiérdemelte elsőségét.

Dr. Simicskó Istvánnak a BHSE új társadalmi elnökének megválasztása utáni első „hálás” feladata, hogy Ő adta át a győzteseknek az év Honvéd Sportolója címet és az azzal járó kupát!

Gratulálunk minden díjazottnak!

  

Az év férfi sportolója 2015: Imre Géza Az év női sportolója 2015: Szabó Gabriella

  

Az év utánpótlás sportolója 2015: Szép Balázs Az év edzője 2015: Dancsházi-Nagy Tamás
Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK