FRISS – Lám Bálint ezüstérmet szerzett kötöttfogásban az újvidéki Európa-bajnokságon!

Lám Bálint a Honvéd ifjú birkózó kiválósága Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Újvidéken!

Bálint a fináléba vezető úton izgalmas mérkőzéseket vívhatott. Elsőként már rögtön egy gigászi csatát tudhatott le, az orosz Scsur ellen már-már vesztes mérkőzést tudhattunk le, amikor Bálint mindenki meglepve, 5 perc 40 másodpercnél négy pontos fejlefogással megfordította és egyben megnyerte az összecsapást. A folytatásban aztán vérszemet kapva megállíthatatlan lett. A négy közé az örmény Eb-bronzérmest 4-0-ra, majd az elődöntőben a román olimpiai ötödiket szintén 4-0-ra győzte le.

A fináléban már jóval nehezebb dolga volt, hiszen az Európa-bajnoki címért a törökök szupersztárjával, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok Riza Kayaalp ellen kellett küzdenie. A mérkőzésen Torony tényleg mindent megtett azért, hogy újabb meglepetést okozzon, ez azonban most ha egy hajszállal is, de kevés volt, 4-3-ra kikapott, ezzel élete első Európa-bajnoki ezüstérmét szerezte a felnőtt korosztályban.

A nehézsúlyú Lám Bálint felnőtt pályafutása első világversenyes érmét szerezte Újvidéken. Fordulatos döntőt vívott a nehézsúly török legendájával, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Riza Kayaalppal. Bálint 3-0-ra vezetett, de a végét a veterán török – még – jobban bírta…
„Nagyon nagy hiányérzet van bennem, óriási csata volt, legközelebb arra is fel kell készülni, hogy az ember vezet, és ezt a vezetést meg kell tartani. A török nem legyőzhetetlen, de egy nagyon jó harcos, aki tud nyerni. Ebben kell rutint szerezni, a nyerést meg kell tanulni. Lehet, hogy már legközelebb a világbajnokságon is a döntőben szerepelhetek, sok-sok tapasztalattal gazdagodva, de hát a döntő teljesen más műfaj, mint a selejtező. Akkora terhet nyom az emberre, hogy az külön leckét ad. Jó dolog, hogy megszorongattam Kayaalpot, de nem ez volt a feladat, el akartam verni. A kettő között óriási a különbség. Éreztem az emberek, a szurkolók szeretetét, ahogyan árad belőlük, és azt akarják, hogy nyerjek. Elmondhatatlanul jó érzés volt.” (Kossuth Rádió)

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK