Termékek Menü
0

UTÁNPÓTLÁS HÍREK - Vastagabb ceruza, komolyabb célok a Honvédnál

Vastagabb ceruza, komolyabb célok a Honvédnál

Már csak egy hét és Tóth László, valamint Kiss István csoportja Sevilla felé veszi az irányt. A tíz férfi és négy női kajakosból álló csapat a Bp. Honvéd Hajógyári Szigeten lévő vízitelepén töltötte a téli időszakot, a héten egy kondi tréningbe kukkantottunk be. Húsz perc után leizzadtunk mi is a látottaktól.

Ha Honvéd, akkor Ani néni – és míg Tóth László és Kiss István csoportja öltözködik át – egy kis múltidéző a telepen, hiszen a sportágból sokan visszatérnek még ide kondizni vagy egy jó kispályás foci összecsapásra. Nem véletlen, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az „Életre szóló sikert” választotta szlogenként, mert a sportágnak közösségformáló ereje van, aki egyszer elkezdi, nem igazán akar kiszállni ebből a körforgásból.


Ha közösségformálás…

Tóth László és Kiss István igen népes csapatot mozgat lent a Hajógyári telepen: tíz felnőtt és U23-as korú férfi kajakos, valamint négy női U23-as korú versenyző gyűri a mindennapokat. Ezúttal a szokásos kondi köredzést, ahol a súlyzók mellett több „kínzóeszköz” is főszerepet játszik. És ha már „kínzásról” van szó, a csoport Tóth László személyében új edzőt, s keményebb őszi-téli felkészülést kapott.

„Tény és való, hogy Vackor ceruzája vastagabban fog az edzések során, de azért figyelembe veszi, hogy ki mennyit bír el” – mondja a riói olimpiát megjárt, U23-as világbajnok Hufnágel Tibor, akivel saját bevallása szerint finoman kell bánni, mert hamar fárad, mondjuk, ez a teljesítményén nem igen látszik meg.

„Sokat javultak az eredményeim a tél során, de hogy ennek mi lesz a haszna, az majd a vízen derül ki” – folytatta a versenyző, aki tervei szerint ebben az idényben is riói párjával, Ceiner Benjáminnal fut neki a versenyeknek: párosban és egyesben szeretne látványosan előrelépni.

Ami azért fontos, mert az új olimpiai ciklus sok szempontból újdonságot hoz a férfi kajakosok számára. Hüttner Csaba szövetségi kapitány új válogatási elveket írt ki, az eddigiektől eltérően nem lesznek négyes válogatók, az egyes és páros eredmények alapján rakja össze a csapathajót, vagyis még inkább szükség lesz a kimagasló egyéni teljesítményekre.

De térjünk vissza a konditerembe, ahol Kiss István a fekve nyomásnál segédkezik, Tóth László pedig a medicinlabdát dobálja a versenyzőknek az egyik feladatnál. A csapat zokszó nélkül dolgozik, s ezt elégedetten nyugtázzák az edzők.


Akik remekül megférnek egymás mellett, jól kiegészítik egymást.

„A téli felkészülés során is bebizonyosodott, hogy jó ez a párosítás, Laci keményebb tempót diktál a fiúknak, én pedig jól ismerem a versenyzőket, vagyis megtaláljuk az egyensúlyt. A vízen is nagy szükség lesz a csapatmunkára, hiszen az ötszázra készülő versenyzőkkel, valamint a lányokkal külön edzéseket kell végezni, fel kell majd osztani a csoportot” – vélekedett Kiss István, aki elmondta: felmérő héten vannak a versenyzőik, akik az úszás teszten már látványos fejlődést mutattak. – Persze az a fontos, hogy a vízen is legyen előrelépés, ott kell nagyot alkotni.”

Tóth László tavaly már nagyot alkotott, versenyzője Szabó Gabriella ugyanis két olimpiai bajnoki címet szerzett a riói olimpián, s immáron háromszoros ötkarikás győztesnek vallhatja magát. Az edző és tanítvány kapcsolata az olimpiát követően lezárult, békében váltak el egymástól, olyannyira, hogy a tél során együtt mentek el síelni. Az ősztől új kihívás elé került a tréner, aki ismét férfiversenyzőkkel kezdett el foglalkozni.

„Az athéni olimpiáig, pontosabban 2005-ig férfi kajakosokkal foglalkoztam, vagyis annyira nem új terep számomra ez a feladat – magyarázta az edző, aki a célokat is megfogalmazta versenyzői számára: – Több olyan versenyzőnk van, aki még az U23-as kategóriába tartozik, számukra az a cél, hogy a korosztályos világ- és Európa-bajnokságon minél jobban szerepeljenek. A felnőtteknek pedig az a feladat, hogy minél több olimpiai számban kivívják a csapattagságot a világbajnokságra, s lehetőség szerint a legjobb hat között zárjanak a döntőben.”

forrás: http://kajakkenusport.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: FRISS HÍREK UTÁNPÓTLÁS HÍREK